Itt az ősz, itt van, eljött,
A nyár menni akart, engedtem,
Segítettem, hoztam hideg szeleket,
Melyek majd elsárgítanak minden levelet!
A napot eltakarják a felhők,
A bokrok reszketnek, tömény tűztől égnek,
A füvek nedve is megfagy ereikben,
S a szél terel mindent menthetetlen!
A terebélyes bükk is feladja már,
Büszke koronája, s feje jobbra-balra jár,
Tán lehullt róla minden ékesség, báj,
Meleg kabátba bújik, hisz itt a fagyos tél már!
Mi van velem?
Mondd, mi van velem?
Eldobtál magadtól,
És még mindig szeretlek!
De én tőled már félek…-
Lehoztam volna az ég
Sugárzó csillagait érted,
Szőttem volna holdfényből
Óvó hálót,, s fonalat,
Mely távol tartja a rémálmokat!
Eged felhőit, mint orkán,
Kergettem volna szét!
A napnak tüzéből várat építenék
Magas bércek tetején,
Csak mi lennénk ott, Te és én!...-
Egyszerre haragszom, és mégsem,
Már tudom, veled mit s kit vesztettem,
A bizalom eltűnt, s nélküle
Az egész nem ért semmit sem…
Most már kész vagyok eldobni életem,
Unalmas, mihaszna, fájdalmas, értéktelen!-
Drága Szerelmem!
Te vagy, kit mindig is kerestem,
Örülök, hogy utadba tévedhettem,
S ilyen őrülten beléd szerethettem!
Kérlek, hidd el, kellesz nekem!
Akarlak, kívánlak, sóvárgom érted!
Szívem minden kis zuga a tied!
Örökre beloptad magad a szívembe,
S a lelkembe, véglegesen szerelembe estem!
Legyünk együtt örökkön-örökkére,
Kéz a kézben, csók a csókban,
Együtt szerelemben, szeretetben,
Boldogságban, a szerelem
Múlhatatlan védelmében!
AZ élet szar lenne nélküled,
Te vagy ki miatt élhetek,
Bókolok én de, Te
Sosem hiszel nekem.
Hangod gyönyörű, mint a
Kismadár szépen csengő dala!
Mint a te lélekbelátó szemed,
Ilyen gyönyörű nincs senkinek sem,
És tudom, nem is lesz soha!
Melletted oly boldog vagyok,
Hogy akár repülni tudnék,
Ilyet még sosem éreztem,
Csak mikor Te voltál velem!
Nem tudok nélküled élni
Te felhők rejtette csillagvirág,
Te párában megbúvó rózsaszál,
Az egyetlen, az igazi,
Az egyetlen Vadvirág,
Az Életem, ki nélkül nem létezem,
Mint fának a virág,
Mint levélnek a Napsugár,
Mint a L’art pour l’art-nak Boborján,
Mint embernek a barátság,
Mint BoBónak Te drága,
Egyetlen, igazi, valódi, őrült Szerelme!
Egyetlen, igazi, valódi Álma!
Zsófihoz
Ugye Te sosem hagysz el
Engem, mint akit szerettem,
Tested, míg csak szeretném,
Ölembe rejthetem!
Tökéletes alakod, kérlek mondd,
Hogy míg csak akarom,
Tölti ki, s simítja combom!
Torkod zengje a fülemnek
Oly becsed hangokat,
S tokként óvlak minden bajtól,
Míg csak egy kutya is ugat!
Te mindig velem voltál,
Ha dalra fakadtam,
Valahányszor ének hagyta
El repedezett, vérző ajkam.
Te láttad mikor elmerülve
A hangokban, könnyeztem, sírtam!
Megértettél, vigasztaltál, s elfogadtad,
Hogy érzékeny lélek lakja testem,
Te vagy a legmegértőbb gitár,
Kit valaha pengettem!
Mért csinálod, ha fáj?
Mért csinálod, ha fáj?
Mért szenvedsz, ha fáj?
Mért élsz, ha fáj?
Mért fogyasztod magad,
Mért vérzel,
Mért makacskodsz,
Mért érzel,
Mért vérengzel,
Mért szívvel, lélekkel,
Mért képzelettel, vagy nélkül,
Mért semmire nem figyelve,
Mért határok nélkül,
Mért nem látva, hallva,
Mért szabályokat felrúgva,
s mindent leszarva!
Én tudom Mértre
a választ, és Te?
Essek révületbe
Gaz villám csapjon bele
Abba a fájdalmas lelkembe,
Mert már fáj a lét,
A szívem pokolian ég,
Ez a hihetetlen tűz,
Szép lassan felemészt,
A fájdalom szikeként
Hasítja puha létem
Boldogságát, mely nem
Más, mint a szerelem,
Mely az életem,
S az egyetlen, mi éltet,
S kínoz egyszerre…
Életenergiám minden nap
Kihuny, de az örök láng
Mindig felébreszt
S újra kínoz engem,
Pokolian, fájdalmasan,
Engesztelhetetlenül,
Annyira, de annyira
Sajog az a cafat odabenn,
De mért is írom ezt
Én le, hiszen nem
Érdekel ez senkit és
Semmit sem!
Se embert, se állatot,
Se férget, se bánatot,
Se felhőt, se barátot,
Se időt, se családot,
Se lelket, se…-
Se Istent, se semmit,
Szarnak rá mind!
Nincs villany, az égő
Kiégett, a fénye
Súlyosan kihunyódott!
Egy égitest lebeg
Még szemeim elejbe,
Az egyetlen, az igazi,
Az egyetlen valódi szerelmem!
Ő éltet, s őérte élek,
Igaz, néha ezt nehezen,
Nagyon nehezen hinni el!
Kagylóhéjak közé szorítva,
Bús kő által lapítva,
Szerelmes dalt hallgatva,
Embert utálva,
Világot nem szeretve,
Eme vers után EMO-nak
Titulálva, s kiröhögve,
A saját útját róva
Ül itten eme
Elme, fájdalma
Töretlen, a kis tökéletlen
Szerencsétlen, önsajnáló
Kis ökörke böszme!
De örülj ennek,
Mert ez vagy te,
A kis sírós, az eszetlen,
A szívvel gondolkodó,
Azt nem irányító,
A gyermeklelkű, kit nem
Isten teremtett, ki csak
Úgy jött, és egyszer
Majd el is megy,
De esküszik, lábnyoma
Itt marad örökre, és
Ha netán visszatérne,
Az csak egy okból
Lesz megtéve, de
Ezt elég, ha ő tudja!
Tudom ez a vers,
Sokak szerint tiszta spleen,
De nekem ez a tökéj,
Kritikakereső, és azt megértő,
Az ostobák hadán röhögő,
Közben az életről
Szinte semmit sem sejtő,
Csak a boldogságban hívő,
S a mindenki által lehülyézve
Lett felderítő kő,
A beépített tégla,
Az állítólag csökkent
Érzelmi- és kifejezőképességű,
Emberek szemében lúzer,
Kis csicska „költő”!
Szeretlek!
Szeretlek, nincs szó mely
kifejezné, mennyire, de mennyire!
Hogy loptad így be
magad az akkor még
érzéketlen, poros szívembe,
nem tudom, de neked
sikerült, ami senkinem sem,
fontosabb vagy nekem,
mint a saját életem,
a vágyam, hogy az én
választottam boldog lehessen!
Szeretlek, nincs szó mely
kifejezné, mennyire, de mennyire!
Agyamban nem jár semmi
más, csak TE, TE, TE!
Hangod édes a fülemnek,
ott a legjobb nekem, ahol neked,
nem szeretek itthon, mert nem
vagy velem, szenvedem,
a szívem megszakad nélküed,
a pillangók gyomromban
hol gyorsan repkednek,
hol pediglen nem,
az érzés leírhatatlan
mely körbefog, levegőt sajnál,
s szépen lassan megfolyt!
Minden nappal kicsit meghalok,
mosolyogni én már nem tudok,
álmaimban állandóan veled
vagyok, egy szép helyen,
ahol nincs más senki sem,
Ott vagy velem, csak velem,
s édes csókod, ölelésed érezhetem,
Te vagy az Életem, mindenem,
az életbentartó gondolatom,
első és utolsó szerelmem,
az egyetlen kit én boldoggá tehetek,
de messze vagy, naygon,
s a lelkem már kicsit
mattot kapott, imitt-amott!
Imádlak, nincs szó mely
elmondaná, mennyire, de mennyire!
Te vagy a nappalom s éjjelem,
a Rózsám, a hiúzom, nincs félelmem,
Te vayg a centrumom, a szépségem,
Te vagy minden, mi az életben szép
lehet, benned megvan, ami nincs bennem!
Egyetlen célom, hogy boldoggá tegyelek,
mind lelkileg, testileg,
ha kell érted életemmel fizetek,
a lávát a vulkánból kiszedem,
csak szemed bogarába nézhessek,
megölelhesselek, ölembe vehesselek,
nézheselek, kényeztethesselek,
hülyíthesselek, csak ne vess ezért meg,
olyan írja ezt, ki sugárfertőzésben
szenved, szíved sugara talált meg,
s vele a szerelem, s szeretet,
mely mindig is hiányzott nekem,
tudom ezt nehezen érteni meg,
főleg ha barátaim vannak, mint nekem!
Szeretlek! Szeretlek! DE menyire
Szeretlek! A világ összes érzelme
nem ér fel ezzel! Dörög az ég,
lesújt az égi villám,
elsöpör az árvíz, visz az orkán,
Herkules üt ezerszer pofán,
ezerszer ugrasztják rám
a háromfejű, rút, csúf kutyát,
unikornis hordoz körbe szarván,
lóhal köp ki hegyek fokán,
repülők zuhannak sebesen rám,
a tűz emészti fehér koponyám,
a kardjával szúr le István, a király,
szertefújja hamvaim a szél lomhán,
földbedörgölnek betonnal a dózerkák,
felszívnak gyökerükkel a fák,
elvisznek virágporként a bolhák,
testem semmivé lett hamu már,
a hamu is elporladt már,
De még lobog a szívemben a láng,
amit még decemberben, jó régen,
te Egyetlenem, Lunám, gyújtottál!
Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek!
Örökre csak téged Szerelmem!
Ha azt kéred bárhová követlek,
a testem a tiéd, sőt a lelkem,
szívem, szerelmem, mindenem,
rendelkezz velem, s örökre,
örökkére maradj velem
dárga egyetlen Lunám,
Zsófim, Egyetlenem, Szerelmem!
Egy képről
Drágám néz rám mindenhonnan,
képe ott figyel pl az albumomban,
szintúgy a monitoron is,
szépsége vigyorra fakaszt mindig.
Most is Téged nézlek,
szemüvegben, piercingesen,
csudaszép vagy mint mindig,
álomszép és sexy!
Gyönyörű szép kutyaszemed
mosolyog rám szüntelen,
feléleszti szívemet,
mely fájdalomtól révedez,
és semmit fel nem fedez.
Újra dobog a farkasvigyor
szívem vérében (ez de érdekes lett,
na mindegy, jó ez)
A szerelem újra kering
az ereimben, és nem
csak betömörödik estem
belsejének széfjében!
Kimondani lehetetlen
mily gyönyörűség Téegd
nlznem, szemem le
nem veszem, ezer
csillaggal övezett
arcod félholdjáról,
melyet bársonybarna
hajad puhán bekeretez!
Lunához a félhold,
hisz te vayg a Hold,
s vele a démon,
én pedig a napod,
ki nem hagy, az hulljon!
Eltértem a témától, de jajj
a szívem, "szerencsétlen",
oly szép vagy, hogy azt el
nem hiszem, oly ragyogó,
mint az aurád körbefogó
érzelem, mellyel engem
jó út fele terelgetsz!
(az ucsó 3 sort én se igazán értem xD)
Innentől jön a vers jobbik fele
Légy velem, gyere velem,
szökjünk el, csak mi ketten,
örökre veled, a világ semleges,
a felesleges, maradjunk
csak ketten, más nem is kell,
csak pár (ezer) gumióvszer,
hisz a vágyam visszatartani
nem nagyon lennék képes,
gyereket meg nem akarunk,
igazam van, Édes?
Lelkünk olvadjon egyé,
s szerelmünk legyen teljes,
Szerelmünk a csókunkban,
lelkünk a végtelenben,
az idő nézzen megsemmisülten,
hogy velünk nem megy
semmire sem,
a szeretet melyet iránatd érzek,
időtlen és teljes...
Tapadj rám forróan és
kéjesen, feküdj rám,
maradj rajtam, párnád
leszek én szívesen,
csak csókolj vadul, ördögien,
Tiéd vagyok én teljesen,
ördögöstül, testesen, lekesen,
szerelmesen, teljesen, érzelmesen,
vadul, csak a Tiéd,
nem másé, csak Lunáé,
és ördögéé, ki ha beindul,
határt neki csak a szerencse,
s fáradtság, s akarat húz,
tudom hisz megéltük már,
hmmm...de jó is volt!
Imádlak és akarlak,
vágyakozom minden percben,
légy az enyém minden életemben,
gyönyörködtess szépségeddel,
simogass nyelveddel,
csókolj ajkaddal,
szeress szíveddel,
testeddel, lelkeddel,
ölelj hat kezeddel,
és élvezz szerelemmel!
Kedves visszatérő látogatóim, létrehoztam a társblogot. Ott kifejtek mindent, csak h ne mondhassa senki sem h a lány után vágyakozom, akivel szakítottam. Oldalt a Linkek-nél megtalálható ;)
A Sólymok
Két sólyom száll az égen,
szabadon, a messzeségben,
eltűnődve nézem őket,
és bekúsznak álomképek,
hogy repülünk szelek szárnyán,
puha tollad az én párnám,
rádhajtom a fejemet,
s forróság cirógatja fülemet!
Bizsereg az egész testem,
szerelmesen, s kéjesen,
a forróság mindent áthat,
medig tudom még türtőztetni magamat?
Repülünk a szerelem szárnyán,
édes csókod az én manám,
megcsókollak gyengéden,
s vágyunk egyre éledez!
Cirógatod a nyakamat,
finom neked minden falat,
s lelked áttöri falamat!
Vágyad felébreszti ördögöd,
mely gondolom, mint te, lökött,
de ez így tökéletes, mint Te!
Ezennel a szívem magát vissza
nem fogja, a vadállat bennem
felébred, s szerelmesen kényeztet Téged!
Kis nyalintás itt, kis nyalintás ott,
kicsi sóhaj itt, kicsi sóhaj ott,
elcsattan a csók, melyben
szerelmünk nyomban összeforr!
A végtelenig tartó csók,
mely mindent összefog!
Érzelmet, ölelést, puszit,
cirógatást, simogatást,
akarást, vágyakozást,
álmokat, álmodozást,
az életet, s a halált,
testet, lelket, fülcimpát,
szívet, örömet, boldogulást,
bizodalmat, összetartást,
elkötelezettséget, mint Szerelem, s Barátság!
Életem Értelme
Te vagy az Életem,
életem Értelme,
az egyetlen, az egész,
szívem egyetlen Szerelme!
Az ki belém bátorságot önt,
s merészséget táplál,
félelmeim elűzi,
s kit nekem szántak!
Derű, boldogság, szeretet,
és még sok minden,
mit Te adtál nekem,
többet jelent ez számomra,
mint bármi életemben!
Höhöjj! Élet?
Mi az nekem?
Lenyelem keresztben!
Nem félek én tőle,
csak maradj velem,
fogd a kezem,
s viseld szellentésem!
Ölelj át, ne engedj,
Csókolj, s vezess!
Fogadj el, szeress!
Érts meg, s ne feledj!
Félelem
Ez a görcsös, kínzó félelem,
hogy érzem, valami nincs rendben,
mely szétveti lelkem!
Kérdem én, mi történt velem?
Nem értitek mit érzek,
és soem értitek meg!
Görcsös, kínzó félelem,
mly agyam bénítja meg,
elveszthetem végleg
az egyszer volt lényem!
Görcsös, kínzó féelelem,
mi a fenét rontottam el,
mért törtémik ez velem?
Görcsös, kínzó félelem,
Görcsös, kínzó félelem...
.........................
Te vagy az Életem,
ha emiatt elveszítelek,
akkor kész, vége,
a lét többé nem kell
nekem, meghalok, s nesze
nekem..................!
Görcsös kínzó félelem!
Az Éj
Az éjjel a legszebb napszak,
Ilyenkor szabadon álmodozhatsz,
Vagy akár gondolkozhatsz,
Nem mondják meg, hogy
Mit tehetsz, s mit nem szabad,
Nem zavarnak meg folyton,
Fontos eszmefuttatás közben,
Agyad hadd edződhessen!
Ilyenkor nem érzek semmit,
Még a fájdalmat sem,
Mi lassan kikészít!
A hiányérzetet mely
Abból fakad, Szívem
Nincs velem, ez gyötör,
Kínoz, tép minduntalan!
Az Éj segít, megvéd,
Hagyja nyugodtan szenvedésem,
Melyet magam vállaltam,
Ez az ára az útnak,
Mely nehéz, melyen lelkem halad,
Csak ez árán lehetek boldog,
S van életemnek célja!
A szerelem áldozatokat
S követel, mint minden,
Érti ezt az, ki tudja
Milyen tizenhat év,
Mellőzve minden érzést,
S nagy hírtelen, a véletlen
Az utadba ejti azt,
Kivel örömöd teljes lehet,
Ki elfogadja, azt, aki vagy,
Ki megértésedre törekszik,
S célotok fele! Nem tudni
Még mi az, de tudod, megéri!
Itt egy kép, nézd miközben a verset olvasod!
Az Életem
Egyszerű gyermek voltam,
De Ők kiközösítettek,
Én erre falat emeltem,
Mely azóta sem dőlt le!
Lelkem minden részét
Védi eme hegygerinc,
Mint dühödt kutya, vicsorog,
Még, ha a Napom tekint rám, is.
Szűk folyosó vág át rajta,
Kevés, ki betekintést nyer!
Utam kezdetét, mely
Kis érként csörgedezett,
A tömeg szekálásának
Mérges felhője öntözi meg.
Ez súlyos döntést követelt
Tőlem, másságom (ne értsd félre)
Hülyeséggel rejteni el,
És nem törődni ezekkel,
Szavuk a fülem mellett
Szépen engedni el,
S egy dologra figyelni,
Mely igazán fontos:
Barátokat keresni,
Mert a barát érték,
Kire mindig számíthatsz,
Ki soha téged el nem hagy!
Minden szava kedves fülednek,
Ha rosszat lát benned,
Elmondja, őszinte veled!
Szerencsétlen az, kinek
Barátja nincs,
Sok nem veszi észre,
Hogy ők az igazi kincs!
Életem folyhatna kétfelé,
Első út az átlagos,
A pénz, benzin és zselé!
Sokan ezt választják,
Mert vagy szarnak rá,
Vagy vakok, s nem látják,
S úgy viselkednek,
Mint valami büdös barbár!
Csak a háborúk, és hajszolni
Az olajat, mindent kiirtani,
Felhasználni, amit pénzé lehet tenni.
Mocskos egy meder ez,
Mindenki alszik, kötekszik,
Mindent megérteni törekszik,
Olyat is, amit nem szabad,
Hagyjuk a DNS-t nyugiban!
A természet milliárdokig dolgozott
Rajta, nem akarta ezt
Rábízni az emberi fajra,
Sem valami másikra!
Mindig többet akar,
Semmi nem elég neki,
A végén már a galaxist
Akarja majd a sok zseni!
A világ ezen felén,
Mely felett az elhúzott
Szájú figyel mindent,
A fák élnek, de a mocsok
Idő előtt megfertőzi mind,
Lombnélküli, görcsös,
Villámsújtotta, odvas
Szerencsétlenség lesz, ki
Erre az útra téved,
Ahol a fű nem újjáéled,
Ahol a csontkoponya
Tátog, s vár mindent!
Nézd, három madár
Kel útra, kik szállítják
A sok rosszat,
Mit eme bűnös gyár
Termel, darabol, gyárt!
A másik út a nehezebb,
Mert kevesen laknak ezen,
Ez az én követte út,
Melyet magam választottam.
Célom az Élet, élni,
Társakat lelni,
Megtalálni az egyetlenem,
Akivel boldog lehetek,
De ez már nem cél,
Hiszen Ő megtalált,
Szeretem Őt nagyon,
S már nem félemlít a halál!
Kik erre az útra lépnek,
Gondolkodnak, s szeretnek,
Nem korcsul el senki,
Még ha nem is valami zseni!
Akarj gondolkodni,
Ez a lényeg, ettől
Leszel több, s mi a lényeg:
Légy kíváncsi, befogadóképes,
Szemléld az újat,
S légy tudásra éhes!
Akarj, merj gondolkodni!
Ettől leszel több,
Merengj dolgokon,
És majd minden magától jön!
Itt a szerencse is elér,
S futárként egy is elég,
A szívedhez közel állókat
Ahogy csak tudod, védd!
Hűsítő árnyékod nyújtsd
Nekik, az égető ellen,
Ők is megtennék érted,
Hidd el ezt nekem!
Választásom egy kard
Nyeste le az átlag
Élet sivár talajáról,
Egy penge, ami
A villámok sugarából
Tömörödött össze,
S melyből sugarak
Cikáznak a fal fele,
De gyengék ezek,
Lebontani azt képtelenek,
Inkább még erősítenek!
Ez védi ártatlan szívem,
Toporgó gyermeklelkem,
Hiszen nem változtam,
Teljesen az maradtam,
A gyermek, aki voltam!
Mért bántanak, szekálnak?
Azért, mert rossz vagyok?
Én semmit sem tettem,
Csak gyermek tetteknek éltem,
Ők mégsem hagytak!
Szinte mind kiközösítettek,
Pedig semmi olyat nem tettem,
Amivel ezt kiérdemeltem,
Én csak magam adtam,
A valós Én-t, minduntalan,
Szerepet én nem játszottam!
Mért nem tűrik meg
Maguk között azt,
Aki csöppet nem
Olyan, mint jómaguk?
Három szó az egész:
Irigység, félelem, büszkeség!
Mért ilyen az ember?
Mondd, miért!
Örülök, hogy különbözöm,
Örülök, hogy kivetettek,
Így a magam módján élhetek!
Szükségem van Rád
Szükségem van Rád,
mint farkasnak húsra,
bálnának a kis rákokra,
csirkének friss gazra,
éjjnek a nappalra,
hajnalnak a harmatra,
testnek halálra,
a likőrnek bonbonra,
a dinnyének folyadékra,
a szívenek szeretere,
a testnek eledelre,
Lunának BoBóra,
vérszívónak vérre,
békának petére,
a világnak megmentőre,
a fának virágra,
a Napnak hidrogénre,
embernek barátra,
vitéznek bajtrásra,
Szidnek Manira,
halottnak rokonra,
az űrnek csillagra,
agynak gondolatra,
férfinak asszonyra,
sárkánynak tűzhólyagra,
a versnek ihletre,
a függőnek anyagra,
a vadásznak kólára,
a vadkannak pocsolyára,
a szivárványnak párára,
a szőlőnek műtrágyára,
őserdőnek a sok bogárra,
országnak a forradalmomra,
hulló gyümölcsnek darázsra,
fiúnak lányra,
kutyának kutyára,
macskának simogatásra,
a piszoknak szappanra,
trágyának talicskára,
Áronnak magas falra!
Dinkatár
Az élet belőlem elég furcsa embe-állatot faragitt,
sok hülyeséget, jó barátot, szeretetet és humort adott.
A beceneveim sem utolsóak
szólj Bogárnak, s segít nyomban!
Répalé és gyümölcshegyek, ezek már megint sexeltek,
vagy Répát flexszel szeleteltek.
Vigyázni kell azzal, mert nagyon dangerous,
bazmeg!, veszélyes fegyver,
de jobb mint vöröshagymakrém uoltó kenettel!
Nem vagy különleges, ha eredeti a fogszuvasodásod,
csak akkor, ha te magad hamisítod!
Nem utolsó dolog, ha a gyárban elbasszák a krémet,
és a hejed kezd el szuvasodni nem pedig a lényeg.
Ilyenkor jó VU2-vel mossad meg a szájad,
és akkor talán nem korpásodik a fog, sem pedig a májad!
Fogd a hegyesztőpisztolyt, amit össephotoshoppoltál,
és hegeszd meg a traktorgumit, amiben az éjjel huncutkodtál!
Ha ez nem működne van másik módszer,
dobd ki a picsába és anélkül kezd el!
Ha nem tudod mit kezdjél vele,
húzd a fejedre,
és akor majd látják mekkora fasz vagy ember létedre!
Ha leharapná az ujjad az anyós protkója,
adjnál neki két ököllel, hogy tudjon róla,
ez neked nem kóser, és merülhet egyet a folyóba.
Ha ellenkezik, ne habozz, fogjad a sörétest,
durrantsd seggbe, majd megérti mi a nagy helyzet.
Ha pedig egy apát a fiával látni,
fél órát a wc-n tökölészni,
gondolkodj el szépen mi a rossebet csinálnak,
gondolj valami rosszra, s gondold csak tovább azt.
Mit mondhatott apa a fiúnak,
azt én a mocskos fantáziákra bízom.
Asszem ennyi volt, vége mára,
bedugult Kólbi dinkatára!
Arra ébredtem
Egy reggel arra ébredtem,
hogy nem vagy mellettem,
nem érzem ölelésed,
sem bőröd illatát,
mely a csodás pillanatokat
itatta át!
Mikor velem voltál!
Nem fekszel melllettem,
sem felettem,
nem vagyok nyugodt,
visszasírok minden
veled töltött pillanatot,
A szívem forróbb,
mint a sivatag homokja,
nem nyugtat meg más,
csak Te, Drága!
Elmentél, elvitt a busz,
lélekben, bevallom, sírtam ott!
És még mindig, a lelkem szenved,
lehet bőgni fogok, még ebben a percben,
a gitárszó sem nyugtat már többé,
könnycsepp lesz a dalból,
de kérlek, Te ne pityeregjél!
Elmentél, elvitt a busz,
elszakított tőlem,
s újra messze vagy, nagyon!
A helyek, ahol jártunk,
őrzik emléked, s kacagásod!
Minden másodperc egy örökkévalóság,
hiányzol, és szeretlek
amíg csak világ a világ,
a végtelenbe és tovább!
A nyelv útjai
KI gondolná, hogy ez a szerv, mely neve nyelv,
járja be a legtöbb utat, miközben sexelsz,
útját teljesen fent kezdi, s halad egyre lejjebb,
végül megállípodik azon a ponton, mi a legtöbb gyönyört szerezhet.
Merre is halad? Vegyük csak sorba,
nyugodjon meg mindenki, ez nem a fülbe, szájba, orrba.
Ha a pillenet heve véglegesen elkapja,
párt keres magának, s ha megtalálja,
azon nyomban rátapad, egy szájra,
benne ölelkezik nyelvpárjával, s szárnyal.
Egy idő után, ha az ölelkezést megunta,
kikacsint oldalra, s a nyelvet a füllel megcsalja,
gyengéden megízleli, a fülzsír az tabu, vagy
esetleg vegyít bele még egy kis hajat.
Az étvágy magasabbra hág, uccu neki lejjebb,
megtalálja a nyakat, s mégjobban begerjed.
Szépen, aprólákosan deríti fel a tájat,
minden kis részletet meglátogat és csókolgat.
A nyelv tulaja tudja, hogy a párja
kéjvágya ezt mind szükségli, kívánja.
Az ördögöt kicsalogatni csak türelemmel lehet,
s ehhez megvannak, mint a csók a nyakra, a kellékek.
De ez mind kevés még, tovább kell haladni,
ennek árán tud csak a démon kibontakozni,
nyelvünket az ösztön hajta, gyerünk-gyerünk, lejjebb,
és meg is találja a következő felfedezendő helyet.
Természetesen a mellet. Két gyönyörű félgömb, melyben
ki dinnyét csempészget, ki szikét tettet.
A nyelv fogja magát, és a központhoz lépdes,
most a bimbót maszírozza éppen,
azt a kilóméterkövet, az Éden bejáratának
folyosólyának szépen domborodó Gibraltárjában,
mely a kéjéhség állapotát is jelzi nyomban.
Körbe-körbe, karikába, szépen lassan,
ahogy a szavajárás is tartja.
Lassan és nedvesen,
hogy a varázs el ne vesszen,
ha ez lehetséges, inkább még növekedjen,
s ezzel, Téged KIncsem, még jobban kényeztethessen.
A beszélőszerv, itt mindent, amit tudott megtett,
s most folytatja útját tovább az ismeretlenhez.
Nézzük csak...ez egy puha sima poci,
elgondolkodom: "ezt élvezet lesz csókolgatni"
Mindegy egyes pontját ajkammal végigsimizni,
már-már szinte csiklandozni.
Igen ez beválik, gondotam, máris nevetsz,
ez a legjobb kedéjállapot a végkimenethez.
Lassan lépdesem végig a kikövezett utat,
mely a boldogsághoz etléveszthetetelen utat mutat.
Végre ittvagyok!-gondolja a nyelv, s gazdája,
"az Édenkert, mely sok csoda hona!"
Egy akadály van még, az erdő mely buja,
na de sebaj, imádlak, így könnyedén átjutok rajta.
Csak meg kell nyalintanom a két hegy tövét,
s máris eltűnik az erdőről a pecsét.
A kiválasztott eljuthat egész a mélyéig,
de itt nem találhatja meg a csodalámpát s Aladdint.
Nem, itt a boldogsággal kapcsolatteremtő,
a vértől duzzadó, az idegvégződésekkel telt vezető.
Elég kicsit puszilgatni, szeretgetni,
s máris teszi a dolgát,
megörvendezteti sóhajokkal telt gazdáját.
Megcsókollak ott, ahol utcán nem lehet,
s hallom, hogy örömtől telve suttogod nevem,
bíztatsz, ne hagyjam abba, de ebből elég,
adjam meg végre mire vársz, a várva várt testrészt.
A kérésnek elegt téve utazunk a végetelenbe,
a nyelv is rájött végre, neki a párjánál a helye.
Az már mindegy, kinek a szájában,
Mi csak egymást érezzük,
lelkünk egyé forr végtelen imádatában.
Íródott ez a vers miközben,
s költő, vagyis én, képzelegtem,
Miközben Démonom és jómagam befűtöttem,
de nem a télre készülve,
s nyelvbemutatót tartottunk, mindkettőnk örömére.
Szeretlek, akarlak, kívánlak!
Démonom! Szeretlek, akarlak kívánlak!
A tested, lelked, minden porcikádta,
s ez nem becézése a Polski Fiatnak.
Minden éjjel csak arról álmodozom,
hogy te velem vagy, s én veled vagygok.
Egyre csak magunkat látom,
ahogy egymáson fekszünk az ágyon,
miközben a gyönyör hullámain utazunk,
bár ilyen kéjben telne el minden napunk!
Csak Veled, kettesben, senki mással,
a szerelmünkkel, a testünkkel, s egy kis sóhajtással!
Rajtad fekszem, s te élvelez
minden muzdulatot, mit a testem követ el,
sóhajodban,abban a halkban, nevem rejlik,
és tudjuk, már nem kell sok a csúcsig.
Körmöd a testem tépi, s nem enged,
közben, akár egy démon, a fülembe lihegsz!
Ajkad, az a gyönyörű, nyögve az enyém keresi,
megleli, rátapad, és többé nem ereszti!
A tűz a lelkünk mélyéig hatol,
s minket elnyel a kéjjel teli pokol,
lelkünk összeforr ebben a forró csókban,
s bensőd elhagyja a hőn áhított sóhaj!
Lelkünk immár közös, s nincs már semmi,
csak mi ketten, s az ördöi kéjparti!
Egyetlen kívánság
Zsófi, én csak Rólad álmodozom,
minden éjjelen, s nappalon!
Újabb rameket nem költök,
mert most asszem megfürdök...
Itt vagyok, vissza is értem.
Lefürödtem gyorsan, sebtében.
Hol is tartottam? Oké, tudom...
csak Rólad álmodozom.
Te vagy a szívem mindegy vágya,
az életem boldogságának elhozója.
Sok akadály gördült már elénk,
a sors nem kedvel minket az hétszentség!
Mi akkor is lépdesünk a célunk felé,
Kézenfogva, együtt, egész lény ként.
Igen, ez a nagy távolság nem a legjobb dolog,
de nézd pozitívan, s rögtön megláthatod,
hogy ezzel életünk nagy ajándékot kapott.
Mi megtanuljuk elviselni a fájdalmat,
mely az egymás iránti hiányból fakad,
megtanuljuk igazán értékelni az együtt töltött időt,
s kijátszani a négy, meg nem értő szülőt.
Meg is edződünk, hisz sokat kell vesződni,
míg végre a gép elől öcséinket ki tudjuk szórni.
Mi tudjuk igazán, milyen az igazi vágy,
hogy megfoghassuk egymás kezét, csókolhassuk arcát!
Milyen, ha kínzóan vágysz az imádottad ölelésére,
vagy néznéd csillogó szemmel, ahogyan egy virágot böfög le.
Egyetlen kívánságod, hogy vele lehess,
csókolhassad, kezét fogjad, megölelhesd!
Mert mehetsz kapálni!
Kérded, mért szeretlek?
Én ezt nem tudhatom,
de a szívem egy kemence,
melyben önmaga olvadoz.
A lángnyelvek ki-ki törnek belőle.
A tűz mindent felemészt, s megolvaszt,
erre nem elég, ha adtok egy sebtapaszt.
Mindenki ellenünk van,
bellül ez fáj a legjobban!
Na sebaj, majd lesz valami,
legfeljebb elszökünk együtt meghalni.
Akkor majd nem cseszeget tovább senki,
hogy ne gépezz anyit, mert mész kapálni!
Senki nem ért meg engem, csak Te,
hogy egyszerűen nem bírom Nélküled.
Nem tudják milyen, ha a kedvesed távol van,
s csak akkor láthatod, ha "időpontod" van.
Annyira szeretlek, hogy arra nincs szó,
a annyira, de annyira, veszettül hiányzol!
Kérded, mért szeretlek?
Én ezt nem tudhatom,
de nagyon örülök ennek,
szívem egy kemence,
mely végtelenül tüzes, s szenved!
Te és Én
Te és Én!
Együtt Örökké!
Csak ennyi,
vagy a Tiéd,
vagy senki másé.
Együtt Örökké!
Te és Én!
Szeretlek Örökké!
Csak ennyi,
Érted meghalnék,
s örökké Veled lennék!
Szeretlek Örökké!
Te és Én!
Az ÉLet szemét!
Csak ennyi,
túljárunk az eszén,
s az erején!
Az Élet szemét!
Te és Én!
A Szívem a Tiéd!
Csak ennyi,
ha Én lennék,
Érted dobognék!
A Szívem a Tiéd!
Te és Én!
Veled szívesen meghalnék!
Csak ennyi,
Veled halnék,
s örökké boldogok lennénk!
Veled szívesen meghalnék!
Te és Én!
Együtt Örökké!
Csak ennyi,
vagy a Tiéd,
vagy senki másé!
Együtt Örökkön-örökké!
Utolsó kommentek