A Sólymok

Két sólyom száll az égen,
szabadon, a messzeségben,
eltűnődve nézem őket,
és bekúsznak álomképek,
hogy repülünk szelek szárnyán,
puha tollad az én párnám,
rádhajtom a fejemet,
s forróság cirógatja fülemet!
Bizsereg az egész testem,
szerelmesen, s kéjesen,
a forróság mindent áthat,
medig tudom még türtőztetni magamat?

Repülünk a szerelem szárnyán,
édes csókod az én manám,
megcsókollak gyengéden,
s vágyunk egyre éledez!
Cirógatod a nyakamat,
finom neked minden falat,
s lelked áttöri falamat!

Vágyad felébreszti ördögöd,
mely gondolom, mint te, lökött,
de ez így tökéletes, mint Te!
Ezennel a szívem magát vissza
nem fogja, a vadállat bennem
felébred, s szerelmesen kényeztet Téged!
Kis nyalintás itt, kis nyalintás ott,
kicsi sóhaj itt, kicsi sóhaj ott,
elcsattan a csók, melyben
szerelmünk nyomban összeforr!
A végtelenig tartó csók,
mely mindent összefog!
Érzelmet, ölelést, puszit,
cirógatást, simogatást,
akarást, vágyakozást,
álmokat, álmodozást,
az életet, s a halált,
testet, lelket, fülcimpát,
szívet, örömet, boldogulást,
bizodalmat, összetartást,
elkötelezettséget, mint Szerelem, s Barátság!