Itt egy kép, nézd miközben a verset olvasod!

A Kép

Az Életem

Egyszerű gyermek voltam,

De Ők kiközösítettek,

Én erre falat emeltem,

Mely azóta sem dőlt le!

Lelkem minden részét

Védi eme hegygerinc,

Mint dühödt kutya, vicsorog,

Még, ha a Napom tekint rám, is.

Szűk folyosó vág át rajta,

Kevés, ki betekintést nyer!

Utam kezdetét, mely

Kis érként csörgedezett,

A tömeg szekálásának

Mérges felhője öntözi meg.

Ez súlyos döntést követelt

Tőlem, másságom (ne értsd félre)

Hülyeséggel rejteni el,

És nem törődni ezekkel,

Szavuk a fülem mellett

Szépen engedni el,

S egy dologra figyelni,

Mely igazán fontos:

Barátokat keresni,

Mert a barát érték,

Kire mindig számíthatsz,

Ki soha téged el nem hagy!

Minden szava kedves fülednek,

Ha rosszat lát benned,

Elmondja, őszinte veled!

Szerencsétlen az, kinek

Barátja nincs,

Sok nem veszi észre,

Hogy ők az igazi kincs!

Életem folyhatna kétfelé,

Első út az átlagos,

A pénz, benzin és zselé!

Sokan ezt választják,

Mert vagy szarnak rá,

Vagy vakok, s nem látják,

S úgy viselkednek,

Mint valami büdös barbár!

Csak a háborúk, és hajszolni

Az olajat, mindent kiirtani,

Felhasználni, amit pénzé lehet tenni.

Mocskos egy meder ez,

Mindenki alszik, kötekszik,

Mindent megérteni törekszik,

Olyat is, amit nem szabad,

Hagyjuk a DNS-t nyugiban!

A természet milliárdokig dolgozott

Rajta, nem akarta ezt

Rábízni az emberi fajra,

Sem valami másikra!

Mindig többet akar,

Semmi nem elég neki,

A végén már a galaxist

Akarja majd a sok zseni!

A világ ezen felén,

Mely felett az elhúzott

Szájú figyel mindent,

A fák élnek, de a mocsok

Idő előtt megfertőzi mind,

Lombnélküli, görcsös,

Villámsújtotta, odvas

Szerencsétlenség lesz, ki

Erre az útra téved,

Ahol a fű nem újjáéled,

Ahol a csontkoponya

Tátog, s vár mindent!

Nézd, három madár

Kel útra, kik szállítják

A sok rosszat,

Mit eme bűnös gyár

Termel, darabol, gyárt!

A másik út a nehezebb,

Mert kevesen laknak ezen,

Ez az én követte út,

Melyet magam választottam.

Célom az Élet, élni,

Társakat lelni,

Megtalálni az egyetlenem,

Akivel boldog lehetek,

De ez már nem cél,

Hiszen Ő megtalált,

Szeretem Őt nagyon,

S már nem félemlít a halál!

Kik erre az útra lépnek,

Gondolkodnak, s szeretnek,

Nem korcsul el senki,

Még ha nem is valami zseni!

Akarj gondolkodni,

Ez a lényeg, ettől

Leszel több, s mi a lényeg:

Légy kíváncsi, befogadóképes,

Szemléld az újat,

S légy tudásra éhes!

Akarj, merj gondolkodni!

Ettől leszel több,

Merengj dolgokon,

És majd minden magától jön!

Itt a szerencse is elér,

S futárként egy is elég,

A szívedhez közel állókat

Ahogy csak tudod, védd!

Hűsítő árnyékod nyújtsd

Nekik, az égető ellen,

Ők is megtennék érted,

Hidd el ezt nekem!

Választásom egy kard

Nyeste le az átlag

Élet sivár talajáról,

Egy penge, ami

A villámok sugarából

Tömörödött össze,

S melyből sugarak

Cikáznak a fal fele,

De gyengék ezek,

Lebontani azt képtelenek,

Inkább még erősítenek!

Ez védi ártatlan szívem,

Toporgó gyermeklelkem,

Hiszen nem változtam,

Teljesen az maradtam,

A gyermek, aki voltam!

Mért bántanak, szekálnak?

Azért, mert rossz vagyok?

Én semmit sem tettem,

Csak gyermek tetteknek éltem,

Ők mégsem hagytak!

Szinte mind kiközösítettek,

Pedig semmi olyat nem tettem,

Amivel ezt kiérdemeltem,

Én csak magam adtam,

A valós Én-t, minduntalan,

Szerepet én nem játszottam!

Mért nem tűrik meg

Maguk között azt,

Aki csöppet nem

Olyan, mint jómaguk?

Három szó az egész:

Irigység, félelem, büszkeség!

Mért ilyen az ember?

Mondd, miért!

Örülök, hogy különbözöm,

Örülök, hogy kivetettek,

Így a magam módján élhetek!