Szeretlek!

Szeretlek, nincs szó mely
kifejezné, mennyire, de mennyire!
Hogy loptad így be
magad az akkor még
érzéketlen, poros szívembe,
nem tudom, de neked
sikerült, ami senkinem sem,
fontosabb vagy nekem,
mint a saját életem,
a vágyam, hogy az én
választottam boldog lehessen!

Szeretlek, nincs szó mely
kifejezné, mennyire, de mennyire!
Agyamban nem jár semmi
más, csak TE, TE, TE!
Hangod édes a fülemnek,
ott a legjobb nekem, ahol neked,
nem szeretek itthon, mert nem
vagy velem, szenvedem,
a szívem megszakad nélküed,
a pillangók gyomromban
hol gyorsan repkednek,
hol pediglen nem,
az érzés leírhatatlan
mely körbefog, levegőt sajnál,
s szépen lassan megfolyt!
Minden nappal kicsit meghalok,
mosolyogni én már nem tudok,
álmaimban állandóan veled
vagyok, egy szép helyen,
ahol nincs más senki sem,
Ott vagy velem, csak velem,
s édes csókod, ölelésed érezhetem,
Te vagy az Életem, mindenem,
az életbentartó gondolatom,
első és utolsó szerelmem,
az egyetlen kit én boldoggá tehetek,
de messze vagy, naygon,
s a lelkem már  kicsit
mattot kapott, imitt-amott!

Imádlak, nincs szó mely
elmondaná, mennyire, de mennyire!
Te vagy a nappalom s éjjelem,
a Rózsám, a hiúzom, nincs félelmem,
Te vayg a centrumom, a szépségem,
Te vagy minden, mi az életben szép
lehet, benned megvan, ami nincs bennem!
Egyetlen célom, hogy boldoggá tegyelek,
mind lelkileg, testileg,
ha kell érted életemmel fizetek,
a lávát a vulkánból kiszedem,
csak szemed bogarába nézhessek,
megölelhesselek, ölembe vehesselek,
nézheselek, kényeztethesselek,
hülyíthesselek, csak ne vess ezért meg,
olyan írja ezt, ki sugárfertőzésben
szenved, szíved sugara talált meg,
s vele a szerelem, s szeretet,
mely mindig is hiányzott nekem,
tudom ezt nehezen érteni meg,
főleg ha barátaim vannak, mint nekem!

Szeretlek! Szeretlek! DE menyire
Szeretlek! A világ összes érzelme
nem ér fel ezzel! Dörög az ég,
lesújt az égi villám,
elsöpör az árvíz, visz az orkán,
Herkules üt ezerszer pofán,
ezerszer ugrasztják rám
a háromfejű, rút, csúf kutyát,
unikornis hordoz körbe szarván,
lóhal köp ki hegyek fokán,
repülők zuhannak sebesen rám,
a tűz emészti fehér koponyám,
a kardjával szúr le István, a király,
szertefújja hamvaim a szél lomhán,
földbedörgölnek betonnal a dózerkák,
felszívnak gyökerükkel a fák,
elvisznek virágporként a bolhák,
testem semmivé lett hamu már,
a hamu is elporladt már,
De még lobog a szívemben a láng,
amit még decemberben, jó régen,
te Egyetlenem, Lunám, gyújtottál!

Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek!
Örökre csak téged Szerelmem!
Ha azt kéred bárhová követlek,
a testem a tiéd, sőt a lelkem,
szívem, szerelmem, mindenem,
rendelkezz velem, s örökre,
örökkére maradj velem
dárga egyetlen Lunám,
Zsófim, Egyetlenem, Szerelmem!