Petőfi tévedett!

A nagy költő tévedett,

Aki azt állította,

Hogy a Föld szőlőszem,

S sugarak érlelik meg!

Nem érik, nem is fog soha!

Szomorú, de belülről rohad,

Kitartón a Féreg foga marja,

S éltető erejét szívja!

De nem mindig volt ez így,

Hisz volt Ő már ép,

Sok-sok év alatt megért!

Mikor még ereje teljében volt,

S építkezés nem kavart port!

Mikor a fény nem nézhetett tükörbe,

S nem tudták, mi az a sinusgörbe,

Tüzet csak a villám gyújtott,

Senki nem evett spenótot,

A létért folyt a kemény harc,

S nem azért, hogy ki mekkora arc,

A paradicsommadarak írtak divatot,

S nem néhány eszement,

Ki tollat, papírt, vonalzót fog!

Az evolúció volt a génsebész,

Nem pár szaki, akiket megehet a penész!

Csak az repült, kinek szárnya volt,

Akinek nem, az meg járt gyalog,

Nem voltak utak, nem is volt szükség,

Ott nyelték a füvet, ahol érték!

Nem volt Karácsony, se Húsvét,

Nem jött az angyal, se a nagyiék,

Nem volt hitel, nem volt kölcsön,

Nem volt főnök, aki veled üvöltsön!

Nem volt Titanic, nem volt Hitler,

Se bombaálló beton atombunker!

Nem volt fegyver, nem volt bélyeg,

Se fiatal, ki a dílertől féljen!

Nem volt szenny, nem volt nátha,

Nem mondtak el mindent századjára!

Nem volt paraszt, nem volt főúr,

Se rabszolga, ki a főnök seggében túr!

Nem volt nyalizó, nem volt pitiző,

Nem volt eszme, se fajgyűlölő!

Nem volt ember, csak a természet,

Ahogy ez a korcs megjelent,

Nézd, a világ mivé lett!

Ózonlyukból vigyorog ránk a Nap,

Naponta ad kenetet a pap!

Halászok orvul bálnát vadásznak,

Az egész mindenhol meg válság van!

Mindenki háborúzik az olajért,

Ha majd meghalunk, akkor majd sokat ér!

Az ember csak fölösleg teher,

Nem kell ez a csőcselék ide,

Jöjjön egy meteor, vigye jó messzire!