A vihar

Most elképzeltem, ahogy mi ketten,
kéz a kézben battyogunk az esőben
és a csillapodni nem tudó szeles fergetegben.
Te mosolyogsz és nevetsz mert nem
bírod már
mint mindig ha be nem áll
az ökörséget gyártó pofám!

Az orkán cserepeket dobál,
de minket el nem talál...
Sérthetetlenek vagyunk így együtt
mert mi vagyunk az egymásra talált lélekpár.
A mindennél hatalmasabb erő
védelmez bennünket
miközben mellettünk egy torony romba dől!
A hegyek eltűnnek,
a falak ledőlnek,
a patakok, folyók kiszáradnak,
de a két érzelmi aurába burkolózó
mit sem sejt eme káoszból
mivel ők egymáséi kéz a kézben,
ölelésben,
csók a csókban, érzelmi kötelékben,
a szerelem múlhatatlan védelmében!