A törött szárnyú madár
Reggel hat óra volt.
Fény úszott be az ablakon.
Megvilágított egy kalitkát,
S benne egy magányos madárkát.
Egyik szárnya ernyedten
Lógott, eltörve, bekötözve.
Szemét a semmibe meresztette,
Szomorúan, búskomoran…
Ez a hely volt már
Több mint tizenhét éve börtöne…
Nem emlékezett már arra sem,
Milyen volt repülni az égen…
„Milyen a szabadság?
Nincs velem senki sem…
Milyen lehet élni odafenn?”
A magasban egy karvaly
Éhesen áldozatra lesett.
Talált is egy verebet,
Lecsapott rá a könyörtelen.
„Ez bárkivel megeshet…
Kivéve…Kivéve…engem…”
Egy újabb lélek szállt el…
Éhes a Vég, nincs kegyelem.
Két fecske versenyzett:
Ki kap el több legyet.
Az egyik nem figyelt,
Villanyoszlopnak repült.
A karvaly cselekedett.
Minden nap így megy ez.
„Szabadon élnek, halnak…
Szolgaföldben nem nyugszanak…
Élve csak a törött
Szárnyúak maradnak…
S szenvednek, végtelen…”
